Blog
1. fejezet
Éppen az ágyamon fekve rajzolgattam ruhaterveket, de mind olyan stílusúra sikerült mint Adrien és Adrien ruhája, hiszen folyton csak Ő járt a fejemben. Ám hirtelen Tikki törte meg a csendet és az elmélkedésemet:
-Marinette! Mit szólnál ha Katicás ruhákat rajzolnál?
-Ugyan már Tikki, így simán rájönnének hogy én vagyok Katica.
-Dehogy! Te is lehetnél egyszerűen Katica rajongó!
-Igazad lehet, de már elég sokszor változtam át és mentettem meg Párizst, és egyre jobban úgy érzem egyszer lebukok. Mindig eltünök ha Katica megjelenik, és nézd a hajam... Katicának is pont ilyen.
-Jaj Marinette, túlkombinálod. Eddig se jöttek rá és ha ugyan olyan ügyes leszel mint eddig akkor nem is fognak!
-Hát akkor nézzünk egy Katicás felsőt... Te jó ég! 3 percem maradt beérni a suliba! -kiáltottam, és már rohantam is. Éppen csengetés előtt estem be az iskola padba. Iszonyúan megrémültem, ugyanis Adrien nem volt az iskolában. Először Alyát kérdeztem meg de azt mondta nem tud semmit. Aztán Ninot is kérdőre vontam de ő se tudott semmit.
-Mi lehet az én Adrienemmel? -sopánkodtam
Ám abban a pillanatban belépett az osztályterembe.
-Igen, itt van! -kiáltottam hangosan, mire mindenki rámszegezte a tekintetét, köztük Adrien is.
-Hoppá! -tapasztottam a kezemet a szám elé.
-Nekem örülsz így Marinette? -nevetett kedvesen Adrien
-Ömm, csak örültem hogy itt van a barátom ööö vagyis fiú.. fiú barátom, mármint csak barát barátom... -dadogtam. Adrien kedvesen mosolygott és leült a helyére.
-Nagyon ciki voltam? -súgtam oda Alyának
-Hát elég feltünő volt kislány! -nevetgélt Alya
Iskola után a ruhatervezést folytattam ám Tikki riadtan repült le a tetőről.
-Marinette gyere föl gyorsan! Nézd ki van itt!
Fölrohantam, és a szemben lévő ház tetején egy Róka ruhába bújt lány állt. Olyasmi volt mint Lila amikor akumatizálták, de a haja más volt. Vállig érő vöröses-barna és kicsit hullámos.
-Katica! -kiáltotta.
-Tikki, át kell változni és kideríteni mit akar. Pöttyöket fel!
A következő pillanatban már Katica jelmezében voltam és gyorsan átugrottam a Róka lány mellé.
-Engem kerestél? Mit akarsz tőlem? -szóltam.
-Katica, tudtam hogy eljössz! Keressük meg Fekete Macskát is! -amint ezt kimondta máris elkezdte hívni Macskát.
-Hé! Megtudhatnám mit akarsz tőlünk?
-Majd ha itt lesz Fekete Macska elmondom! -mondta izgatottan a Róka. Hamar meg is jelent Macska, s első mondata ez volt:
-Halálfej megint Volpinává változtatta az egyik áldozatát?
-Nem, épp ezt akartam mondani. Most ez nem csalás, tudom nehéz elhinni miután már volt egy ilyen áldozat aki Volpina külsejét öltötte magára de én az igazi vagyok. -ekkor levette a nyakláncát és ketté akarta törni de nem sikerült neki.
-Láttad ezt Bogaram? Ő tényleg az igazi Róka! -kiáltott lelkesen Macska.
-Valóban... -szóltam belátóan
-Most már hárman vagyunk. Csak közölni szerettem volna, hogy itt vagyok én is szuperhősnek hogy segítsek nektek ha szükséges. -mosolygott Volpina és egy hatalmas ugrással eltűnt
-Katica... Most hogy csak ketten maradtunk és nem kell elintézni egy akumát sem és nem sietünk sehova szeretnék elmondani valamit...
-Na mondjad Cicám, bár ez nem teljesen igaz hogy nem sietünk sehova. -pöcköltem meg nevetve Macska nyakában a csengettyűt
-Én... Szeretlek....
Kikerekedett szemmel bámultam Macskára. Nem akartam megbántani azzal hogy én Adrien Agrestébe vagyok szerelmes de akaratlanul is kicsúszott a számon:
-Ne haragudj Macska de én egy Adrien Agreste nevű fiút szeretek...
Erre Macskának felderült az arca és hatalmas megkönnyebülés látszott rajta. Ennek ellenére én tovább folytattam a mondani valómat.
-Ne haragudj ha megbántottalak...
-Megbántani? Ez életem legszebb perce! -ezzel eltűnt.
Visszaugrottam a háztetőre és visszaváltoztam.
-Tikki, úgy tűnik nem szarkasztikusan mondta hogy örül annak: Adrienbe vagyok szerelmes!
-Bizony... Fura volt.
-Várj csak Tikki, lehet hogy Macska Adrien testvére! De Adriennek nincs testvére... Lehet hogy Alyának igaza volt és... ADRIEN FEKETE MACSKA?? -kiáltottam és rémülten a székembe zuhantam és eszembe jutott minden utaló jel: Macska allergiás a madártollra ahogy Adrien is. Nekik is ugyan olyan a hajuk, és Macskát sose láttam még Adriennel együtt.
-Hűha Marinette ezt szépen összeraktad!
-Tikki, ez azt jelenti hogy Adrien szerelmes belém, mert Katicába az, és én ugyan az a személy vagyok! -ragadtam meg a piros kis kwamit felhőtlen boldogsággal. Eközben észre se vettem hogy Macska ezt mind látta, ugyanis a tetőről leskelődött le a szobámba.
-Marinette! Nálad van egy kwami! -erre Tikki ijedten elbújt és ott álltam Adriennel, vagyis Macskával szemben.
-Adrien, tényleg te vagy az? -pirultam el. Erre Macska válaszképpen visszaváltozott és valóban ő volt az: Adrien Agreste
-Tudom hogy nem szeretted volna hogy megtudjuk egymás kilétét, de ha nem tévedek te vagy Katicabogár... Nálad van egy kwami. Én már csak tudom... -fogta meg az ő kwamiját ami majdnem olyan volt mint Tikki, csak cica alakú és fekete.
-Tikki! -kiáltott a kis fekete kwami és odarepült Tikkihez.
-Hé Plagg mit csinálsz?! Akkor láttam utoljára ilyen lelkesnek amikor sajtot látott. -magyarázta Adrien. Eközben én csak tágra nyílt szemmel figyeltem és azon gondolkoztam, hogy megtudtuk ki kicsoda.
-Adrien... -szóltam lesokkolva
-Mondjad Bogaram! -csókolt kezet illedelmesen.
-Én vagyok Katica... És megtudtad...
-Igen, te meg megtudtad hogy én vagyok Fekete Macska. Senki nem kérte hogy titkoljuk egymás előtt, csak te. Nem történt semmi baj, de legalább megtudtuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba ♥
-Nem, mert te Katicát szereted és nem Marinettet... -kezdtem el sírni
-Dehogy. Én mondtam: Szerelmes vagyok abba a lányba aki az álarc mögött van. És te vagy az a lány. -ölelt meg Adrien. Ettől annyira elvörösödtem, hogy úgy éreztem mindjárt elájulok.
-Szeretlek Marinette! -ölelt meg mégszorosabban. Megölelt engem Adrien Agreste és szerelmet vallott nekem! Akaratlanul is visszaöleltem.
-És most úgy teszünk mintha semmi nem történt volna? -kérdeztem.
-Nem. Szeretnék együtt lenni veled csak kérlek Párizs előtt maradjon titokban hogy kik vagyunk. Szeretném ha járnál velem mint Marinette Adriennel és mint Katica Macskával, meg mindenhogy!
Hülye lettem volna nemet mondani, ám lelkiismeret furdalásom volt hogy ilyen hirtelen csak úgy megtudtuk egymás kilétét. Tudom hogy Adriennek van igaza és nincs ilyen szabály hogy nem lett volna szabad megtudnunk hogy ki kicsoda de akkor is bántott hogy így kell járnom Adriennel. Természetesen nagyon örülök neki hogy életem szerelmével együtt lehetek de nem így terveztem....
2. fejezet
Másnap reggel fáradtan és gyötörten indultam iskolába. Ilyen sosem szoktam lenni, és ez Alyának is feltűnt:
-Hé kislány, téged meg mi lelt? -állított meg Alya az iskola kapujában mielőtt még bemehettem volna. Nem tudtam elmagyarázni, hogy Adriennel rájöttünk egymás titkára, hogy mi vagyunk a szuperhősök hiszen Alya semmiről nem tud. Ezért azt mondtam keveset aludtam, ami persze igaz is volt, mert egész éjjel Adrien járt az eszemben. Amikor beértem az osztályterembe Adrien egy hatalmas öleléssel fogadott. Nem telt el két másodperc, Chloé máris melletünk állt és irigykedő hangon rázendített a mondókájára:
-Adriédes, mégis mit csinálsz? Hogy tehetsz ilyet a barátnőddel, velem, Chloé Bourgeoisval?
-Milyen barátnő? Igen Chloé, kiskoromban te voltál az egyetlen barátom, de most... Mindig is el akartam mondani, és most itt az alkalom hogy végre meghalld a véleményem: egy önző hisztis csitri vagy! -Chloénak és nekem is a lélegzetünk is elállt hogy mennyire kiakadt Adrien.
-Micsoda aljasság! Mégis ki neked Marinette hogy itt ölelgeted?
-A barátnőm!
Az osztály minden tagja odakapta a fejét. Nathaniel csalódottan bámult rám, Chloé pedig Adrienre. Végül Alya boldog hangja törte meg a feszült csendet:
-Kicsim, ez nagyszerű! -ölelt át mindkettőnket a barátnőm.
Délután egy kicsit beszélgettem Adriennel, ám ekkor hirtelen megjelent egy akumatizált lány, aki nem más, mint Chloé volt.
-Adrien, nem lesz könnyű dolgunk. Csak ránk vadászik, mikor változunk át?
-Most! Plagg, karmokat ki! -kiáltott Adrien és Chloé szeme láttára átváltozott. Nem tehettem mást én is átváltoztam. Amíg próbáltuk Macskával elvenni Chloé karkötőjét amit megszállt az akuma megjelent Volpina is, aki meglepetés szerűen hátulról ráugrott Chloéra, aki ettől elesett és már el is tudtam venni a karkötőjét.
-Hűha, ez ravasz volt Volpina! -kacsintott Fekete Macska. Tudom, semmi olyat nem mondott, de mégis eluralkodott rajtam a féltékenység és mérgesen kettétörtem a karperecet, melyből előrepült az akuma. Miután megtisztítottam feldúltan elráncigáltam Macskát Volpina színe elől.
-Hé Bogárkám, most mi van?!
-Az hogy egy napja járunk és máris az új szuperhőssel enyelegsz!
-Csak nem féltékeny vagy? Neked kéne a legjobban tudni, hogyha ezt így folytatod megszáll téged egy akuma, amit csak te tudnál megtisztítani, de mivel nem tudnád Párizs odaveszne. És ne csak ezért ne féltékenykedj. Azért is, mert csak téged szeretlek. Egyszerűen elismertem Volpina tettét, mert ha nem segít, lehet hogy még mindig ott szenvednénk Chloéval. Szeretlek... Csak téged!
-Adrien, én is csak téged szeretlek, de még mindig bánt hogy csak úgy tudtál Adrienként szerelmet vallani nekem, hogy megtudtad én vagyok Katica. Ha nem derül ki, soha nem mondtad volna hogy szeretsz.
Erre Adrien nem tudott mit mondani, nyilván azért, mert tudta hogy igazam van. Visszaváltozott és szomorúan elsétált, majd egyszer csak visszafordult.:
-Azt hittem boldog lehetek, hogyha megtudom ki az én Bogaram. De ha te nem hiszed el hogy szerelmes vagyok Marinettebe, akkor mi értelme van folytatni?
Én is visszaváltoztam.
-Tikki, ezt alaposan elrontottam...
Ám mielőtt Tikki válaszolhatott volna megjelent előttem egy idős kínai bácsi. Az, akinek segítettem mert majdnem elütötte egy autó.
-Katica, menj utána. Egymásnak vagytok teremtve. Katica és Fekete Macska. Álarc nélkül is ti vagytok, nektek együtt kell lennetek. -szólt a bácsi
-Mi? Maga tudja hogy mi vagyunk a két szuperhős? Hogyan buktunk le? -rémültem meg.
-Sehogy. Én adtam nektek az erőt.
-Akkor lehetne egy kérdésem? Valóban ön adta oda a Róka talizmánt egy lánynak tegnap?
-Bizony. Halálfej annál erősebb lesz, minél több emberre küld akumát. Ezért egyre több szuperhősre van szükségem hogy legyőzhessük!
-Legyőzhessük? Maga is?
-Sajnos már nem... De nekem is van kwamim, csak már túl öreg vagyok hozzá. -ekkor előrepült a bácsi mögül egy zöld kis kwami
-Hűha! Hány Miraculous van?
-Összesen hét.
Majd hosszasan elbeszélgettem a bácsival, azaz Fu mesterrel a Miraculousről. Végül elindultam Adrien házához Fu mester tanácsára. Ám a ház előtt megtorpantam és rájöttem: úgyse engednek be. De ekkor hirtelen Adrien viharzott a kapu elé:
-Marinette! Szia! -üdvözölt.
-Ömm... Szia. Csak beszélni szerettem volna veled. Kicsit elhamarkodtam a dolgot. Én hiszek neked hogy szereted Marinettet is nem csak Katicát. Én is szeretem Macskát ugyan úgy ahogy Adrient... -vörösödtem el, és zavartan bámultam a földet. Adrien kinyitotta a kaput, megfogta az állam és tekintetemet két zöld szemébe irányította.
-Akkor nincs több féltékenykedés meg "nem hiszem el hogy szeretsz" dolog? -mondta.
-Ha rajtam múlik nincs.
Adrien válaszul mélyen a szemembe nézett (ami épp elég volt ahhoz hogy vörösebb legyek mint a Katica jelmezem) és megcsókolt. Karom-lábam remegett, ám a gyönyört egy szigorú férfihang rombolta le. Adrien apja, Gabriel volt az.
-Fiam! Mit csinálsz?!
Adrien ijedten fogta meg a karom és elfutott velem együtt. Annyira megrémültem. Mi lesz most? Kit szid le Gabriel? Adrient? Engem? Vagy mindkettőnket? És mit fog csinálni? A nagy futás közben ezen kattogtam, és annyira nem figyeltem az útra hogy egy kőben elbotlottam.
-Jól vagy? -nyúlt felém Adrien.
-Igen...
-Gyere üljünk ide a padra. Úgyis elég messze vagyunk a háztól.
-És mi lesz most? Mit fog csinálni az apád?
-Nem tudom. Tőle minden kitelik.
-De még szerelmes se lehetsz?
-Nem... Még az se...
3. fejezet
Adrien idegesen járkált föl-alá a pad előtt.
-Te mondtad nekem, hogy ne legyek szomorú mert megszáll egy akuma, akkor te se idegeskedj. Változz át macskává és maradj úgy. Akkor nem talál meg Mr. Agreste.
-És akkor mi lesz a sulival? Beülök Macskaként Adrien helyére? -míg ezt mondta Adrien egy feketés lilás pillangó repült felé. Már majdnem elérte a gyűrűjét amikor elrántottam.
-Adrien vigyázz! Mondtam hogy ne idegeskedj! -a szívem a torkomban dobogott. A pillangó egyre csak közelített a gyűrű felé, nem lehetett elhessegetni.
-Most mit csináljak? -kérdezte rémültem Adrien miközben a kezével hadonászott nehogy elérje a gyűrűt a kis akuma.
-Vedd le! Vedd le a gyűrűt! Gyorsan! -kiáltottam. Adrien lekapta a gyűrűt, és amint leért a földre, az akuma máris benne volt. Ám mit számított hogy nem Adrienen van a gyűrű, egyszer csak sötétlila burok vette körül és egy fehér ruhás Macska nézett velem szembe. Egy pillanat alatt átváltoztam és mielőtt Adrien megtalálta volna a gyűrűjét én megelőztem és ráléptem. Ám az akumán kívül fekete fénycsóvák törtek ki a gyűrűből, amik egy kis idő után eltűntek. Gyorsan megtisztítottam az akumát, "Fehér Macska" visszaváltozott Adrienné, és a gyűrű újra eredeti formájában került vissza Adrien ujjára.
-Igazad van Bogaram, Macskaként fogok élni egy darabig és nem fogok idegeskedni. Plagg, karmokat ki! -de Plagg sehol nem volt. Adrien előkapott egy camembert, de Plagg akkor se került elő. Rögtön gondoltam hogy az én hibám. Kiengedtem a gyűrű erejét...
-Plagg? Soha nem szokott így elbújni. -nézett kérdően Adrien
-Azt hiszem az én hibám... Amikor eltörtem a gyűrűt hogy előjöjjön az akuma valami feketeség jött ki a belőle... -szóltam halkan
-Gratulálok Marinette! Elvetted az erőmet! És nem csak az enyémet... A Macska Miraculoust! Több évezred egyik legnagyobb kincsét! -Adrien szavai nyílként hasítottak belém. Igaza volt. Megsemmisítettem a 2. legfontosabb Miraculoust.
-Elviszem Fu mesterhez, hátha meg tudja javítani...
-Megjavítani? Marinette, ez nem mosógép hogy megjavítsa. Ez egy pótolhatatlan Miraculous amiből kiengedted az erőt!
-De ha nem teszem örökké gonosz leszel és ott marad az akuma!
-Inkább az mint ami most van...
Ám abban a pillanatban Adrien gyűrűje világítani kezdett és Fu mester hangját hallottam:
-Mind a 7 Miraculous elpusztíthatatlan!
A gyűrű egyre fényesebben világított és egyszer csak Plagg repült elő a talizmánból, mely egy fél pillanat alatt eltüntette a vakító fényeket.
-Plagg! -szólt boldogan Adrien és megölelte az apró kwamit.
-Nagyon haragszol rám...? -suttogtam a könnyeimmel küszködve.
Adrien nem mondott semmit, szótlanul elsétált. Még sokáig néztem ahogy lassan távolodik, és hangos zokogásba törtem ki, és egyre csak Fu mester szavai jártak az eszemben: "Egymásnak vagytok teremtve... Egymásnak vagytok teremtve..."
4. fejezet
A szobámban üldögéltem és sírtam megállás nélkül.
-Ne sírj Marinette. Fu mesternek igaza van. Ti egymásnak vagytok teremtve. Egy kis veszekedés nem jelent rosszat. -szólt Tikki
-Szegény Adrien úgy megijedt hogy elpusztítom a Macska Miraculoust. Nem csodálkoznék ha soha többé nem bocsátana meg.
-Én viszont igen. Mert már minden jóra fordult. Semmi oka a haragra.
-Haragra... Tikki! Neked nem tűnt fel hogy itt sírok és nem jön egy akuma se?
-De... Valóban érdekes. -ekkor Fekete Macska ugrott be a tetőröl
-Mondj csak amit akarsz. Tudom hogy hibáztam! -mondtam a könnyeimet törölgetve
-Ugyan Marinette. Egy ilyen kis hülyeségre pazaroljuk az időt?
-Marinette! -hallottam anyukám hangját.
-Adrien, gyorsan vigyél a hátsó kijárathoz! -mondtam. Macska megragadott, és a tetőröl két ugrással máris a hátsó kijáratnál voltunk.
-Szóval, akkor megbocsátasz? -kérdeztem félénken.
-Még szép! -húzta ki magát Macska büszkén. Erre boldogan a nyakába ugrottam.
Ám Macska mögött hirtelen megjelent Volpina és feldúltan nézte a jelenetet.
-Szia Volpina. Hát te? -kérdeztem mosolygva.
-Mit vigyorogsz? Hogy lehet az hogy Fekete Macska pont téged talált meg? Amikor itt vagyok én is... -közelített a Róka lány Macska felé
-Úgy hogy én Marinettet szeretem! -húzódott el Macska Volpina elől.
Másnap a suliban Alya igen idegesnek látszott.
-Mi a baj? -kérdeztem
-Mondd csak mi vagy te hogy egyszerre Adriennel és Macskával is jársz? -tört ki belőle a düh.
-Micsoda? Honnan tudsz te Macskáról?
Alya fülig vörösödött. Elárulta magát. Hiszen ő Volpina!
-Alya... Te vagy az új szuperhős? Volpina?
Erre némán elfordult. Adrien tágra nyílt szemmel hátranézett rám:
-Alya Volpina? -súgta. Én csak bólintottam és szétnéztem az osztályon. Senki nem tudja hogy itt ül Párizs három szuperhőse egymás mellet/mögött.
Suli után amikor haza akartam menni Adrien megfogta a karom és megállított:
-Marinette, nem lehetek mindig Macska jelmezében iskolán kívül... Viszont ha hazamegyek apám megöl. Ömm nos... -Adrien zavartan elkezdte vakargatni a tarkóját
-Esetleg aludhatnék nálatok...? -folytatta.
-Igen, igen, igen! -kiáltottam lelkesen. -Khm... úgy értem igen alhatsz...
Adrien nagyot nevetett a lelkesedésemen és együtt hazamentünk. A szüleim még nem tudtak arról hogy Adriennel járok úgyhogy mindent elmondtam nekik. Olyan aranyosan örültek, majd' elolvadtak. Apukám szív alakú aprósütiket csinált amire azt írta rá hogy M+A. Este ezt ettük Adriennel miközben beszélgettünk. Majd lefeküdtünk "aludni". De egyikünk sem tudta a szemét sem lehunyni, ezért némán feküdtünk egymás mellett. Egyszer csak Adrien megfogta a derekamat és magához ölelt. Szerencsére a sötétben nem látta mennyire elvörösödtem. Majd hamarosan sikerült elaludnom. Reggel mikor fölébredtem ugyan ilyen pózban feküdtünk. Amikor föl akartam kelni hogy menjek suliba készülődni és ezt Adrien észrevette mégszorosabban magához ölelt.
-Szombat van. -súgta
Megkönnyebbülten Adrien felé fordultam és én is átöleltem őt. Egyszer csak megszólalt Adrien telefonja. Az apja volt az.
-Igen, apa? -szólt bele Adrien félénk hangon a telefonba.
-Fiam! Már 2. napja hogy nem jössz haza még éjjelre se! Mégis hol a fenében vagy?
-Marinettenél...
-Ki az a Marinette?
-Csak a barátnőm...
-Akarod mondani az akit megcsókoltál a házam előtt?
-Igen, ő az...
-Na ide figyelj. Vagy hazajöhetsz de Marinettet soha többé nem láthatod, vagy Marinettet választod de többet be nem teszed a lábad a házamba!
-Miért mondod ezt? Miért nem lehet szerelmem?
-Mert neked a modelkedéssel kell foglalkoznod! Na mit választassz?
-Tudod mit? Inkább Marinettet!
5. fejezet
Nagyon meglepődtem Adrien válaszán. Inkább elhagyja a luxus házat és életet miattam! Ám a boldogság nem tartott sokáig. Lementem Adriennel reggelizni, de a legnagyobb meglepetésemre a szüleim szomorúan néztek ránk.
-Mama... Papa... Mi a baj? -kérdeztem aggódva.
-Marinette... El kell költöznünk Dél-Koreába, mert édesapád anyukája nagyon beteg, és közel kell laknunk hozzá. -szólt anya
-Dél-Koreába? Ez komoly? A lehető legmesszebb van Franciaországtól... -megtelt a szemem könnyel. Most hogy kezd minden jól alakulni (azt leszámítva hogy Adrient kitagadta az apja) el kell mennem a világ másik felére. Ráadásul mi lesz Katicával? Nem lesz kissé gyanús hogy elköltözöm és Katica is eltűnik? Elfordultam a szüleim felől és Adrienhez bújtam.
-Anya, nem mehetünk el! -zokogtam Adrien vállán.
-Jaj kicsim, tudom nem könnyű. Nekünk is nagyon fáj a szívünk. De tudod hogy nagyinak nincs senkie rajtunk kívül, ő pedig nem jöhet ide. -sírva fölrohantam a lépcsőn, Adrien pedig utánam jött
-Nem akarok elmenni! Nem akarok elmenni! -hajtogattam, már amennyire tudtam beszélni a sírástól. Adrien szótlanul, megsemmisülve ült az ágyam végében.
Késöbb miután kicsit megnyugodtam elmentem Fu mesterhez Adriennel.
-Katica! Fekete Macska! -kiáltott boldogan miután beléptünk a kis házába.
-Engem hívjon csak Marinettenek... -kezdtem el újra sírni. Adrien elmondta helyettem mi történt, mert meg se bírtam szólalni. Levettem a fülbevalóm és átadtam Fu mesternek.
-Hiszen ez borzasztó... -mondta Fu mester a fejét csóválva miközben visszarakta a Miraculous dobozba a Katica talizmánt.
-És most ki lesz Katica? -kérdeztem.
-Nem is tudom... Senki sincs annyira megfelelő mint te. Egyenlőre Fekete Macska és Volpina fognak harcolni. Szerintem senkinek nem adom oda a talizmánt csak neked ha visszajössz.
-De nem tudom mikor jövök vissza! -a saját szavaim mégjobban megfájdították a szívem. Lehet hogy évek kérdése még visszajövök.
-És ki tisztítja meg az akumát a sikeres harc után? -kérdezte Adrien.
-Jó kérdés fiatalember... Úgy látszik mégis át kell adnom valakinek a Katica talizmánt. De hát nem tudom ki lenne megfelelő... Na mindegy, majd még gondolkozom ezen. És Marinette... Köszönöm hogy eddig hősiesen védted Párizst. -válaszul szomorúan bólintottam, és kisétáltam Adriennel a házból
Haza felé úton hirtelen megálltam és rémülten felkiáltottam.
-Tikki! Nem köszöntem el tőle! -soha életemben nem sírtam annyit mint az utóbbi 2 órában egyszerre. Szomorúan a földre zuhantam és odaültem az egyik ház tövébe.
-Adrien... Segíts... Nem akarok elmenni... -néztem föl könyörgően Adrienre
-De Marinette... Nem tudom mit csináljak. -mondta szomorúan és fölsegített a földről
Hirtelen megjelent egy akumatizált ember.
-Plagg, karmokat ki! -kiáltott Adrien.
-Tikki, pöttyöket... fel... -amint ezt kimondtam eszembe jutott: nem vagyok többé Katica
Csak az vagyok aki eddig is voltam. A szerencsétlen, kétbalkezes, egyszerű Marinette.
"Holnap után utazunk"
Kaptam az sms-t anyától. Holnap utántól egy teljesen új életet kell kezdenem a szerelmem és barátaim nélkül egy teljesen idegen helyen.
-Én ezt nem fogom kibírni! -borultam kétségbeesetten Macska nyakába, aki már szintén sírt és szorosan átölelt.
6. fejezet
Másnap reggel nagyon korán fölkeltem, csak hogy minél többet láthassam még Párizst. Egyedül ücsörögtem a tetőmön és a napfelkeltét néztem. Azon gondolkoztam hogy áthívom Adrient, de amint megfogtam a telefonomat hogy fölhívjam már velem szemben állt -macskaként-.
-Pont téged akartalak hívni. -mosolyogtam és átöleltem
-Hoztam neked valamit... -nyitotta szét az ökölbe zárt kezét. Nem más mint a Katica talizmán volt benne.
-Úristen ez hogy került hozzád? -hüledeztem.
-Fu mester nekem adta hogy adjam oda annak akinek jónak látom.
-De én holnap elmegyek.
-Vagy nem... -kacsintott rám Macska
-Micsoda?
-Változz át Katicává és elmegyünk valahova, jó messzire.
-Ezt értsem úgy hogy megszöktetsz? Ugyan már, ez olyan gyerekes, ezt nem tehetjük! Még hogy elszökni... Mit szólnának a szüleim?
-Miután lekésitek a gépet megjelensz mint Marinette...
-Ez aztán csodás terv. Mit gondolsz mégis hány száz gép repül Dél-Koreába? Azért mert egyet lekésnénk ugyan úgy el kéne mennem csak kicsit később.
-Jól van na, igazad van. Csak szeretnék segíteni.
-Tudom, de sajnos nem tudsz. -szomorodtam el
-Akkor kicsit később sétáljunk egyet és meglátom ki lehet megfelelő... -mondta bánatosan Macska
Séta közben mindenki olyan egyformának látszott. Senki nem tűnt segítőkészebbnek vagy ilyesmi.
-Várj csak... Leteszem ide a fa tövébe a talizmánt, és aki először észreveszi az övé lesz. -szólt lelkesen Macska és már le is rakta a kis dobozt
-Biztos hogy ez jó ötl...
-Igen! A legjobb ötlet! -ragadta meg a karom és felugrott velem egy háztetőre hogy onnan figyeljük a talizmánt. Egyszer csak Mireille jelent meg és kinyitotta a kis dobozt.
-Te jó ég! Ez Katica talizmánja! Elhagyta volna...? -nézett kérdően a lány.
-Nem, nem hagyta el. -ugrott le Macska Mireille mellé.
-Fekete Macska! Hogyhogy nem hagyta el? Akkor miért van itt? -kérdezte.
-Mert te vagy Katica!
-De... Miért? Hogyhogy?
-Most nincs idő megmagyarázni! Menj és változz át valahol! -küldte el Macska Mireillet és visszaugrott mellém a háztetőre.
-Na? Milyen voltam? Szereztem egy Katicát!
-Nagyon ügyes... -húztam a számat
-Most mi bajod? Azt mondta Fu mester válasszak ki valakit.
-Na igen, de a sors választotta ki nem te.
-Nem baj Bogárkám, a sors sosem téved.
-Már Mireille a "Bogárkád"... -fordultam el megsértődve.
-Nem... Akárki legyen Katica nekem te maradsz örökre az én Bogárkám... -közelített Macska felém
-Fhu de romantikus vagy. -pattantam föl idegesen és hátat fordítottam neki
-Tényleg nem értem mi bajod. Muszáj hogy valaki legyen Katica! Én rögtön rád gondoltam amikor Fu mester odaadta a talizmánt de te visszautasítottad.
Ekkor hirtelen Mireille ugrott föl a tetőre Katicaként.
-Ezt figyeld Fekete Macska milyen király a szerkóm! Oh, szia Marinette! -vigyorgott.
-Szia... -köszöntem vissza. Szörnyű volt látni mást Katica ruhájában. Ráadásul Mireille kicsit hasonlított rám és szerintem senkinek nem fog föltűnni hogy most Katica egy teljesen más ember.
Másnap amikor indultunk volna Dél-Koreába szakadó eső tört ki. Hiába volt rajtunk esőkabát és fogtuk az esernyőt percek alatt átázott a ruhánk.
-Jobb lesz ha haza megyünk és várunk egy kicsit. -tanácsolta apukám
Amikor visszaértünk a lakásba elkezdett csörögni apa telefonja ismeretlen számról.
-Ön Mrs. Yon fia? -szólt a telefonba egy női hang.
-Igen kérem.
-Sajnálatos módon az édesanyja kórházba került és... meghalt... -Apa válasz nélkül letette a telefont. Iszonyúan sajnáltam szegény nagyit.
Fönt a szobámban ültem az ágyamon és régi közös képeket nézegettem a nagyiról és rólam, és közben folyamatosan potyogtak a könnyeim. Aztán egy kicsit megvigasztalódtam hogy itthon maradunk. De rögtön eszembe jutott hogy ez már mit számít Katica szempontjából, hiszen nem én vagyok a szuperhős hanem Mireille, és nem kérhetjük csak úgy vissza a talizmánt.
7. fejezet
Egyszer csak Macska ugrott be hozzám a tetőről.
-Jesszusom nagyon megijesztettél! -rezzentem össze.
-Csak láttam hogy ég a villany, gondoltam megnézem ki van itt.
-Én. Ki más lenne?
-De ti már elmentetek...
-Mint láthatod mégsem. Meghalt a nagyi.
-Oh sajnálom, részvétem... De ez azt jelenti hogy itt maradsz? -Macska meg sem várta a választ ledöntött az ágyamra és fölém mászott.
-I...-igen... azt jelent...jelenti... -hebegtem
Már majdnem megcsókolt amikor hallottam hogy valaki jön föl a lépcsőmön.
-Gyorsan menj el! -súgtam rémülten. Ám Macska nem hallgatott rám, és éppen akkor csókolt meg amikor anyukám benyitott. Aztán annyit hallottam hogy visszacsukódik a kis ajtó és ahogy oda bírtam nézni a szemem sarkából láttam: már senki nincs ott.
-Egyszer az én apám látja meg hogy megcsókollak, aztán a te anyukád. -nevetett Macska
-Mégis mi olyan vicces? Anyukám úgy tudja Adriennel járok.
-Miért én nem Adrien vagyok? -közelített újra felém.
-Ha nem vennéd észre nem. Fekete Macska vagy...
-Úristen tényleg! -pattant föl. Ez viszont már tényleg vicces volt ahogy Macska megijed, és kacagva álltam föl az ágyról átkarolva a vállát.
-Mindegy, majd elmagyarázom anyának. -nevettem még mindig és magammal húztam az ágyra -Tényleg, miért nem vagy iskolába?
-"Elmentem wc-re". Elindultam hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet -mert hiányoztál- és akkor láttam hogy ég a villany a szobádban.
-Azóta szerintem már a következő óra is elkezdődött...-kuncogtam
-Olyan édesen tudsz nevetni... -túrt bele a hajamba Macska. Erre viszont elhallgattam és mélyen a zöld szemébe néztem majd hirtelen visszaváltozott.
-Fúj de nyálas! Adrien éhes vagyok! -panaszkodott Plagg.
-Jó majd később eszel, most nem kell átváltozni. -tolta el Adrien Plagg-et a fejünk mellől
-Fontosabb neki ez a lány mint a sajtom... -méltatlankodott a kis kwami
-Jól van tessék, csak maradj csöndben. -dobott Adrien Plagg felé egy sajtot aki röptében elkapta és boldogan enni kezdte
A lábammal átkaroltam Adrien derekát és közelebb húztam magamahoz. Ám akkor hirtelen eszembe jutott hogy anyának magyarázattal tartozok.
-Le kéne menni anyához elmagyarázni azt amit látott. -szóltam
-Ja igazad van. Menjünk. -segített föl Adrien az ágyról
Amikor leértünk nehezebb volt beszélni mint ahogy azt elképzeltem.
-Anya, amit láttál azt félreérted... -mondtam halkan
-Nekem nem kell magyarázkodnod csak Adriennek. Aki hogy került föl hozzád?
-Hát épp ezaz...
-Én vagyok Fekete Macska. -segített ki Adrien mert látta rajtam hogy meg se bírok szólalni
-Hű, ezt nem gondoltam volna! -nézett csodálkozva anyukám.
-De kérlek senkinek ne mondd el! -suhantam anyukám mellé könyörgő szemekkel.
-Jól van kicsim nem mondom! -ölelt magához mindkettőnket. -Menjetek vissza nyugodtan, én főzök úgyis
-Oké anyu! -vigyorogtam, és kézen fogva visszarángattam Adrient az emeletre.
-Hogyhogy elmondtad? -néztem Adrienre.
-Muszáj volt...
Ekkor hirtelen Mireille ugrott föl a tetőre Katicaként.
-Bejöhetek? -kukucskált le hozzánk.
-Ömm, igen... -mondtam
-Nézd Marinette. Ahogy megláttam magamat Katicaként az egyik kirakat üvegén azon gondolkoztam hogy az előző Katica teljesen rám hasonlít, csak a haja két oldalt volt összecopfolva. Ezért szeretném megkérdezni, te voltál Katica? -fülig vörösödtem. Mireille rájött...!
-Én... voltam... -vallottam be
-Akkor miért mondtál le róla? Te olyan jó Katica voltál!
-Mert úgy volt hogy elköltözünk de végül itt maradtunk. -erre Mireille levette a fülbevalóját
-Mit csinálsz? -rémültem meg.
-Nekem te vagy a Csodálatos Katicabogár. -nyújtotta felém a talizmánt
Mielőtt még elvettem volna szorosan átöleltem a lányt.
-Köszönöm... -suttogtam
Boldogan fölvettem a két fülbevalót és hirtelen megjelent Tikki
-Marinette! -kiáltotta kis csilingelő hangocskáján.
Magamhoz öleltem a kis kwamit.
-Hogy háláljam meg ezt Mireille? -kérdeztem boldogan.
-Úgy hogy lekísérsz és kitalálsz valamit hogy hogyan kerültem föl ide. -kuncogott Mireille
-Őszintén képtelen lennék kitalálni bármit is úgyhogy... Tikki, pöttyöket fel! -átváltoztam és levittem Mireille-t. Amikor visszaértem a szobámba boldogan Fekete Macska nyakába ugrottam.
-Visszakaptam a talizmánt!
-Bizony, Bogaram! -ölelt át szorosan Macska.
8. fejezet
Másnap hajnalban máris megkezdődött a "Katica karrierem". Egy hatalmas sárkányszerű lény rombolta Párizs utcáit. Ilyen nagy, félelmetes és kegyetlen akumatizált embert még egyszer se láttam.
-Tikki, pöttyöket fel! -kiáltottam és máris kiugrottam a tetőre fölmérni a helyzetet.
Aki belenéz a sárkány szemébe eltűnik egy vörös fény kíséretében. Sajnos nem tudtam rájönni ki lehet ez a személy igazából, de nem is volt sok időm gondolkodni ezen, ugyanis a nagy sárkány a mi házunkat is célba vette. Csak pár tized másodperc választott el attól hogy nehogy összetalálkozzon a tekintetem a fenevaddal. Ekkor hirtelen Macska ugrott föl a sárkány hátára Volpinával együtt. Gyorsan használtam a szerencse talizmánt ami egy hatalmas kendőt dobott elő. Nem is kellett sokat gondolkoznom, rögtön rájöttem: be kell kötni a sárkány szemét. Odadobtam a kendőt Volpinának aki azonnal elkezdte bekötözni a sárkány szemét, Macska pedig erejét használva szerette volna szétmarni a szörnyeteg nyakláncát. De mivel a sárkány már nem látott semmit tehetetlenül a földre zuhant, Macska és Volpina pedig leestek. Macskának véletlen a saját hasához ért a keze, amitől egy hatalmas seb keletkezett.
-Fekete Macska! -kiáltottam kétségbeesetten és az egyik fal tövében ülő Macskához rohantam.
-Csak tisztítsd meg az akumát és minden jóra fordul... -nyögte Macska
A pillangó már éppen elrepült volna, -ugyanis Volpina eltépte a nyakláncot- és gyorsan fehér kis pillangót varázsoltam a gonosz akumából.
Minden visszaállt a helyére: a lerombolt házak újra úgy voltak mint azelőtt, az eltűnt emberek visszakerültek, a sárkány pedig normális ember lett (akit sajnos nem ismertem). Egy dolog kivételével minden úgy lett mint azelőtt. Az az egy kivétel Fekete Macska volt.
-Adrien! -borultam Macskára zokogva. Visszaváltoztam, és a kabátomat a sebre nyomtam.
-Gyorsan hívom a mentőket! -szólt Volpina és amint beszélt a mentőszolgálattal el is tűnt, ott hagyva mindkettőnket.
-Nagyon fáj? -kérdeztem zihálva.
-Hát eléggé... -mondta Macska és elvette a kezét a kabáttal együtt: valóban hatalmas seb volt, amiből dőlt a vér.
-Könyörgöm jöjjenek már a mentősök mielőtt elvérzel! -szorítottam vissza a kabátomat.
Ekkor meghallotam a távoli szirénázást és mielőtt ideértek volna a mentősök Macska visszaváltozott.
-Te jó ég! Hívom a rendőrséget! Ezt a fiút hasbaszúrták! -szólt oda az egyik mentős a másiknak.
-Jaj nem szükséges! -kiáltottam riadtan. -Amikor itt volt a sárkány az sebesítette meg.
Úgy látszott a mentősök elhitték, és egy hordágyon betették Adrient a kocsiba, miközben én végig a kezét fogtam. Még a kocsiban elláták, és úgy tűnt sikerült elállítani a vérzést. Már azelőtt elvesztette az eszméletét mielőtt a mentősök kiértek, de én végig beszéltem hozzá a kocsiban is.
Iszonyú ijesztő volt a kórházban, ugyanis csak a sok gép és cső láttán tudatosult bennem hogy mekkora a baj. Legalább 2 órán át Adrien ágya szélén ültem és csak némán a kezét fogtam.
Egyszer csak Adrien mocorogni kezdett és rám nézett. Magához tért.
-Mindent hallottam ám amit a kocsiban mondtál. És tudod mi volt a legrosszabb? Az hogy nem tudtam mondani: én is szeretlek. -amint ezt Adrient elmondta újra rámtört a sírás, de ezúttal ezek örömkönnyek voltak
Bejött egy nővér a szobába és Adrien pulzusát kezdte keresni.
-Van valami gond? -kérdeztem rémülten.
-Hál' Istennek nincs. Valószínű hogy a barátod fel fog épülni, de ez elég sok idő kérdése. Nagyon érdekes sebe van, olyan mintha kimarták volna. -mondta a nővér miközben Adrien kezelőlapjára írogatott valamit.
-Gondolom legalább egy hét még bent tartják... -mondtam
-Egy hét, ez a minimum idő.
Hirtelen egy elég őrült ötlet jutott eszembe:
-Mivel itt még 3 ágy van és mindhárom üres nem lehetne hogy befekszek Adrien mellé?
-Haha, majd ha valami bajod lesz! Így is te vagy az egyedüli aki bejöhet látogatni, igazából nem is lenne szabad hogy bárki is itt legyen az orvosokon kívül. De mint látom nagyon jó hatással vagy a gyógyulására akkor jössz amikor szeretnél. Más ember egy ilyen baleset után van hogy sokkal hosszabb ideig nem tér magához.
-Köszönöm! -mondtam mosolyogva a nővérnek aki válaszul visszamosolygott rám és kiment.
Egyszer csak Plagg repült elő a táskámból és odaült Adrien vállára.
-Mi lesz most Fekete Macskával? -kérdezte
-Nem tudom... -suttogta erőtlenül Adrien
-Csak egy dolgot ígérj meg Adrien... Hogy meggyógyulsz... -simogattam meg a karját
-Már csak miattad is de meg fogok. -hunyta le a szemét és megszorította a kezemet
9. fejezet
Másnap reggel a lehető leghamarabb bementem a kórházba két nagy zacskó kajával. Csendbe benyitottam és egy ideig gyönyörködve néztem ahogy Adrien alszik. Aztán mintha észre vette volna hogy figyelik fölébredt és rámnézett.
-Szia... -mosolygott rám
-Bocsi hogy fölébresztettelek... -pirultam el egy kicsit de meg se vártam a választ, föltettem a két szatyrot Adrien éjjeli szekrényére és elkezdtem kipakolni a dolgokat: hoztam croissantot, muffint, narancslevet, almát, szendvicseket, kekszet és még sorolhatnám.
-Jaj Marinette, ha itt maradnék örökre ez még akkor is sok lenne! -nevetett kedvesen Adrien és megsimogatta a karomat.
-Nem tudtam milyen a kórházi kaja azért hoztam.. De a szendvicset én csináltam! -mondtam büszkén.
Egyszer csak egy nővér lépett be.
-Akár hányszor jövök ez az aranyos kislány mindig itt van. -mosolyodott el az ápolónő -De ha nem túl személyes megkérdezhetem hogy a családod miért nem látogat, Adrien?
-Tudja az édesanyám 4 éve eltűnt, az apám meg... Kitagadott mert Marinettet választottam a modell élet helyett.
-Modell élet? Te jó ég! Hiszen te vagy Adrien Agreste a híres modell! Akkor az apád... Gabriel Agreste...?! Ilyen gonosz ha szabad így fogalmazni?
-Gonosz... Az nem kifejezés... -szomorodott el Adrien -Nem gondoltam volna hogy 15 évesen elvesztem a családomat
-Ne haragudj ha elszomorítottalak... Igazából azért jöttem hogy közöljem, az eredményeid egész jók. -mivel elég nehezen tudom kontrollálni az érzelmeimet boldogan felugrottam és megöleltem Adrient.
Már legalább 15 perce Adrien mellett feküdtem és tévéztünk amikor a híradóban a következő volt a téma: 'Fekete Macska rejtélyesen eltűnt!' Rémülten összenéztem Adriennel.
"Fekete Macska a tegnapi akción nem jelent meg, Katica és Volpina egyedül intézte el a Párizsi gonosztevőt. Semmi hír a szuperhősről, az utolsó infónk az, hogy egy sárkánnyá változtatott ember hátáról leesett. Bizonyára megsérült, így az összes Párizsi kórházat végigkérdeztük de senkinél nincs Fekete Macska. Talán visszaváltozott és ott van az egyik kórházban csak nem tudjuk hogy ő az? Valóságos rejtély!" -hangzott el a tévében.
Másnap reggel a suliban Chloé jött oda mellém.
-Mit akarsz? -kérdeztem.
-Miből gondolod hogy akarok valamit? Egyébként... Adrien felől szeretnék érdeklődni...- mondta kedvesen, ami nagyon fura volt tőle.
-Miért érdekel ez téged? -kérdeztem, mintha nem tudnám hogy azért mert még mindig bele van zúgva.
-Hát tudod barátok vagyunk és érdekelt volna. De ha nem mondod el... Mindegy is. -mondta bánatosan. Én meg persze hogy megsajnáltam.
-Várj Chlo! -'Chlo?' gondoltam magamban. Soha nem mondtam ezt neki, mi történt velem?
-Igen?
-Egész jól van Adrien. -mosolyogtam a szőke lányra aki visszamosolygott és elment.
Már 1 hónap eltelt amikor Adrient kiengedték a kórházból, Chloé pedig... Még mindig kedves volt hátsó szándék nélkül. Már majdnem elkezdődött a tanóra amikor Adrien lépett be. Boldogan üdvözölték az osztálytársak.
-Már nagyon hiányoztál! -ölelt át szorosan Adrien
-Tegnap láttál utoljára... -kuncogtam
-Már nem tudtam mi hiányzott! Ez a turbékolás! -szólt gúnyosan Sabrina.
-Sabrina ne mondj ilyet! Olyan aranyosak! -mondta Chloé.
Este felé a szobámban teáztam és egy magazint lapozgattam jobbra-balra a képeket nézegetve. Egy tompa puffanást hallottam a tetőről.
-Macska te vagy az? -kérdeztem kissé félve.
-Ki más lenne Hercegnőm? -ugrott le a szobámba. -tudod, ebből a szempontból is nagyon hiányoztál...
-Milyen szempontból? -pirultam el. Válasz képpen ledöntött az ágyamra és megcsókolt.
-Nekem is hiányzott... -túrtam bele a hajába
Olyan hevesen csókolóztunk hogy teljesen önfeledt lettem. Adrien szívni kezdte a nyakamat, mire a lehető legszorosabban átkaroltam a lábammal a derekát. Már elkezdtem lehúzni a macska jelmez cipzárját amikor anyukám hangját hallottam meg:
-Marinette! Itt van Alya, szeretne beszélni veled.
-Nem érek rá... -szóltam le remegő hangon
-Miért? Mit csinálsz kicsim?
-S...semmit.
-Akkor miért nem érsz rá? -hallottam anyukám egyre közeledő hangját, és fel is nyitott a szobámhoz
-Ne haragudjatok... -mondta egy kicsit zavarban
-Istenem, anyukám megint ránknyitott... -próbáltam magam összeszedni és lemenni Alyaához, de Macska nem engedett.
-Ha már elkezdtük befejezhetnék... -vette le rólam a pólómat
-Majd hívj ha ráérsz! -Hallottam Alya hangját.
-Ráérek most is! -szabadultam ki Macska karjai közül és lerohantam, úgy ahogy voltam: melltartóban
-Ó azt látom... -mutatott rám kuncogva a lány.
-Ehee, bocsii... Visszamegyek a pólómért...
-Hagyjad, majd fölhívlak. Jó... menetet. -nevetett egyet Alya és elment
-Jesszus, ez gáz volt. -mondtam magamnak miközben mentem föl a lépcsőn
Amikor fölértem a következő látvány fogadott: Adrien alsógatyában féloldalasan feküdt az ágyamon.
-Végre itt vagy, életem. -fogta meg a csuklóm és magára húzott
-Szeretlek. -súgtam
-Én is. Most már senki és semmi nem állíthat meg. -amint ezt kimondta éreztem, ahogy kikapcsolja a melltartómat.
-M-mi volt ez a hang? Kintről jött!
-Marinette! Én azt hittem te akarod!
-Én is de... Valami nincs rendben.
-Katicaa! Macskaa! -hallatszott Volpina hangja
-Na mit mondtam?! Tikki, pöttyöket fel!
-Ezt nem hiszem el... Plagg, karmokat ki!
Mielőtt kiugrottam volna a tetőre Macska megállítottam.
-Legközelebb nincs menekvés! -szegezte a tekintetét a szemembe.
-Nincs ám! -csókoltam meg és mentünk segíteni Volpinának.
10. fejezet
Este 11 körül értünk haza a hosszúra elhúzódó csatából, és fáradtan zuhantam az ágyamba.
-Borzasztó fáradt vagyok, meghalok ha most nem alhatok el rögtön. -suttogtam
-Akkor jó éjt. -karolt át Adrien, és mikor magához ölelt már szinte aludtam is.
Másnap reggel -meglepetésemre- frissen és tele energiával ébredtem. Amikor odaálltam a tükör elé fésülködni borzasztó látványban volt részem:
-A fülbevalóm! A talizmán! Eltűnt! -ziháltam hangosan.
-Hogyhogy eltűnt? -kérdezte ijedten Adrien.
-Nincs itt a fülemben! Most mi lesz? Elveszett! -Adrien automatikusan az ujjára nézett.
-Úgy látom ezzel a gonddal nem vagy egyedül. Nekem sincs meg a gyűrűm. -mondta Adrien
-Milyen édes... Marinette Katica és Adrien a kis Macsek? -hallottam egy gúnyosan nevető hangot a tetőről.
-K-ki van ott? -kérdeztem rémülten.
-Áh ne is törődj velem, csak én... Bejöhetek? -ugrott le egy Méh ruhás lány.
-Te vetted el a talizmánjainkat? -léptem közelebb a lányhoz és szigorúan a szemébe néztem.
-Hármat találhatsz. Nem, inkább hagyjuk a jópofizást. Igen, én vettem el és Halálfej ezért nagyon megdicsért. Hát mondjuk én is megdicsérném azt ha valaki megszerezné nekem az Isteni hatalmat. Na de lépnem kell, csak gondolom beköszönök a két volt 'hiper-szuper hősnek'. Olyan cukin aludtatok az éjjel, mint akik szeretik egymást. De ez a Cicuska... Vagyis már csak Adrien nem mondta el hogy már több lánnyal is együtt volt? Tudod Mari ÚGY volt együtt, ahogy gondolod. No most már tényleg megyek, puszi! -kuncogott a Méh és visszaugrott a tetőre.
-Micsoda? Várj! Gyere vissza! Mi az hogy Adrien több lánnyal is együtt volt? Ezt honnan tudod?
-Ne hidd el Marinette! Ez nem igaz! -mondta kétségbeesetten Adrien.
-Kiváncsi vagy az igazságra? Hát jó, elmondhatom, mondjuk akkor ha... te adod át a két talizmánt Halálfejnek.
-Ugyan már ne nézz hülyének. Ha átadod a talizmánt én átváltozok Katicává és legyőzlek.
-Oh azt nem mernéd. -vigyorgott rám gonoszul a lány. Egy mozdulattal a kezembe nyomta a két talizmánt és hátra is kötözte karjaimat, s így hurcolt el Halálfej rejtekhelyére. Bevezetett egy nagy sötét terembe ahol ott állt személyesen Halálfej.
-Eljött a mi Katicabogarunk a talizmánokkal? Milyen kedves. -lépett hozzám közelebb
-Azt hiszem ebbe a talizmán-elvevős dologba nekem is lesz beleszólásom. -jelent meg Volpina
-Hogy jutottál be? -nézett meglepetten a Méh.
-És te hogy jutottál ilyen mélyre Méhecske, hogy a gonosz oldalára állj szuperhősként? -kérdezett vissza magabiztosan Volpina.
-Volpina ő nem szuperhős! Csak egy akumatizált valaki! -mondtam.
-Nem, szuperhős vagyok valóban.
Erre úgy elcsodálkoztam hogy már nem szorítottam olyan erősen a markomba a talizmánokat, így Halálfej könnyűszerrel kikapta onnan. Adrien hirtelen berontott és éppen sikerült kicsapni Halálfej kezéből a talizmánokat, de az én fülbevalómnak csak az egyik párja 'szabadult ki'. Adrien viszont fölkapta a gyűrűjét és átváltozott.
-Soha nem fogsz legyőzni minket, Halálfej! -szorította Macska a botját Halálfej torkához.
-Ó igazán? És ha szomorú lennél esetleg...?
-Miért lennék szomorú?
-Talán mert Marinette meghal...
-Mi? -kiáltottam. A torkomban dobogott a szívem és körbenéztem a termen mintha tényleg utoljára látnám a Földi életet: Volpina ijedten nézett rám, a Méh pedig csak öntelten vigyorgott. Macska még mindig odaszorította a botját Halálfejhez, ám hirtelen kirántotta a botot Macska kezéből és kidobta az ablakon.
-Gyere Méhecském, tanítsd meg repülni a Katicabogarunkat. -nyújtotta a Méh felé Halálfej a kezét.
-Örömmel. -mosolygott a lány és egy hirtelen mozdulattal kilökött az ablakon. Minden olyan gyorsan történt, és ahogy zuhantam... olyan volt akár egy rémálom. Csak amikor leestem nem fölébredtem, a puha meleg biztonságos ágyamban Adrien ölelő karjai között, hanem rázuhantam a nyirkos, hideg betonra, és minden elnémult és sötétséggé változott.
Aztán pár percen -vagy pár órán belül; már nem is tudom- hangokat hallottam:
-Marinette! Ébredj! -aztán fölismertem: ez Fekete Macska volt. De válaszolni és mozdulni sem tudtam hiába szerettem volna.
Egyszer csak szárnysuhogást hallottam.
-Egy akuma... -gondoltam magamban -Macska miatt jött. Minden elveszett. Az én talizmánom Halálfejnél, és hamarosan Adriené is ott lesz.
Hallottam is a surranást ahogy Fekete Macska elugrik. Vagyis már biztos nem Fekete Macska volt hanem valaki más, hiszen akumatizálva lett. Hirtelen egy lilás vakító fény szűrődött be a szememen. Távoli, visszhangos hangokat hallottam:
-Azt mondtad megjutalmazol! -szólt egy női hang aki bizonyára a Méh volt.
-Nem öltelek meg, ez nem jó jutalom?! -hallatszott Halálfej hangja.
-Mi történt? Hol a talizmánom? -hallottam meg Adrien hangját is.
-Óh tényleg, a Macsekunk. A gyűrű az nálam van. Vagyis volt. Most már csak percek kérdése hogy enyém legyen az Isteni erő és én uraljam a Világot. És amikor ez megtörténik az első dolgom az lesz hogy elpusztítalak téged a drága Marinette-eddel együtt! -nevetett Halálfej.
-Az nem lehet... Erősnek kell lennem... Gyerünk Marinette! Szedd össze magad! Nyitsd ki a szemed! -biztattam magam erőteljesen, mígnem sikerült résnyire nyitnom a szememet, de iszonyatosan szédültem és sajgott a fejem. Nagy nehezen felültem és fölkiáltottam a nagy, pillangó alakú ablak felé:
-Volpina!
-Hiszen Marinette él! -kiáltott boldogan Volpina és leugrott hozzám.
-Mi az hogy Marinette él? -nézett ki az ablakon Halálfej.
-Marinette Dupain-Cheng! Téged nem lehet elpusztítani? -kiáltott le bosszúsan a Méh.
-Nem! Legalábbis ti nem fogtok! -kiáltottam vissza.
-Volpina, vigyél föl kérlek! -fordultam a Róka lány felé. Amint kimondtam már át is karolt és fönt is termettünk a teremben ami már nem sötét volt, hanem lila fények cikáztak bent.
-Hiába élsz Marinette, már elkéstél... -kuncogott a Méh.
-Hát nem is tudom... Ha kölcsön veszem ezt... -kaptam le Halálfej talizmánját és kettétörtem, melyből előrepült egy kwami lila és fekete fények kíséretében.
-Ez nem lehet igaz! Pedig most jártam a legközelebb...!
Ekkor lehullott a földre a két talizmán: a Macska és a Katica talizmán. Gyorsan fölvettem a fülbevalót és átváltoztam a gyűrűt pedig odadobtam Adriennek aki szintén átváltozott.
-Sajnálom, majd legközelebb. -kacsintottam Halálfejre és a Méhre, majd intettem a két szuperhős társamnak hogy jöjjenek. Még megálltunk egymás mellett az ablakban egy kicsit nézni ahogy a sötétlila égbolt lassan kitisztul, majd mindhárman egyszerre kiugrottunk s az ablakkal szemben lévő háztetőről néztünk vissza ahogy a Méh zokogva Halálfej karjaiba borul aki fejét csóválva öleli át a lányt.
-Jól mondja Marinette. Majd legközelebb! -mondta Halálfej a Méhnek.
-Majd legközelebb meghaltok. -nézett felénk a Méh szúrós tekintetével.
11. fejezet
-Hát ez közel volt. -mondtam megkönnyebbülve mikor a tetőmre érkeztem.
-Az biztos. -válaszolt Macska
-Nem neked szóltam...
-Akkor kinek? És mi bajod van?
-Csak hangosan gondolkodtam. És hogy mi bajom van te is kitalálhatnád magadtól.
-Fogalmam sincs. Nem csináltam semmi rosszat!
-Nem emlékszel mit mondott a Méh?
-Ha arra gondolsz hogy együtt voltam több lánnyal is nem.
Erre a válaszra nem tudtam megállni hogy ne nevessem el magamat.
-De te most komolyan elhitted? Annak jobban hinnél akit nem is ismersz mellesleg az ellenséged?
-Hát ha a pasim egy helyes modell lenne igen. -szólt egy hang.
-Már megint te, Méh? -morogtam.
-Ja, megint én. Tudom nem hiányoztam de közölni szerettem volna hogy többé már sehol nem lesztek biztonságban feltéve ha most ide adjátok a talizmánaitokat.
-Soha nem adjuk! -szóltunk egyszerre Macskával.
-Hát ez gyors válasz volt. Mondhatni elhamarkodott. De mindegy nem én fogok szenvedni. Akkor megyek is, sziasztok.
-Jobb is hogy elhúzol! -vetettem oda mérgesen.
-Kislány, én a helyedben nem beszélnék így egy nálam idősebbel!
-Idősebbel? 1-2 év nem sok dolgon változtat...
-1-2 évvel nézel idősebbnek magadnál? Ezt bóknak veszem, 25 vagyok. Na de miért beszélünk ilyen hülye lényegtelen dolgokról? Hiszen én csak figyelmeztetni jöttem.
Amint a tetőmről kihajolva bámultam az utcát, föltűnt valami nagyon különös: Egy 30 év körüli férfi és egy körülbelül 25 éves nő sétáltak egymás mellett kézen fogva. A férfit amikor először megláttam Halálfej ugrott be de ezt a gondolatot meglepetésemben ki is töröltem a fejemből. A nő pedig szörnyen hasonlított a Méh szuperhősre. Szőke haja derekáig leért, világos kék szeme pedig ugyan olyan gonoszságot sugallt magából. Ám amikor a férfi megszólalt biztos voltam benne hogy ő Halálfej.
-Ez nem lehet igaz! -suttogtam, és kirohantam az utcára s titokban követni kezdtem őket, gyorsan fölhívtam Adrient hogy ezt neki is látni kell. Gyorsan megérkezett és együtt követtük tovább Halálfej és a Méh személyét.
-Marinette! -hallottam meg Alya boldog hangját.
-Marinette? -fordult hátra a nő.
-Jónapot, ismerjük egymást? -nevettem zavartan.
-Ne nézz hülyének Marinette! Vagy úgy is mondhatnám Katica...?!
Amikor Alya mellém érkezett tágra nyílt szemmel nézte a nőt és a férfit.
-Te jó Isten... Ők ketten nagyon hasonlítanak valakire! Olyanok mint...
-Na nee, ez nagyon cuki. Csak nem itt van mind a három szuperhős? -nevetett Halálfej.
-Mind az öt... Ti is lehetnétek azok, csak rosszra fordítjátok az erőtöket. De miért? Hiszen lehetnénk egy csapat! -mondtam.
-Azt várhatod kislány! -szólt a Méh.
-És miért kell gonosznak lennetek?
-Semmi közötök hozzá.
-Akkor azt hadd kérdezzem meg minek az Isteni hatalom?!
-Na most lett elegem belőletek! Amúgy is szánalmas hogy három gyerekkel kell harcolnunk. -dühöngött Halálfej
-Nem lenne kötelező... -mondtam teljes nyugodtsággal
Erre Halálfej mérgesen megragadta a nő kezét és elviharzott vele.
-Gyerekek ez milyen már, 3 tini kicsinál 2 felnőttet! -nevetgélt Alya.
Este nyugtalanul forgolódtam az ágyamban, egyszerűen nem tudtam aludni.
-Mi lesz ha ma éjjel is eljön a Méh a talizmánért és elveszi? Én már egyszerűen nem bírom ezt a nyomást. Bele fogok halni ebbe az örökös félelembe. -suttogtam magamba és közben csorogtak a könnyeim. Egyszer csak hatalmas fékcsikorgást majd csattanást hallottam az utcáról melyre ijedten összerezzentem. Fölkapcsoltam a villanyt és remegve kimásztam az ágyból, s kinéztem az utcára. Két kocsi teljesen egymásba hajtott: egy fekete és egy piros.
-Jézusom még ez is. Remélem nem halt meg senki. -gondoltam magamban.
Annyira figyeltem hogy mi történik, észre se vettem hogy Macska mellém ugrik, csak azt hogy valaki az arcom mellé nyúl.
-Nem, nem veheted el a ta...! Jaj azt hittem a Méh jött hogy megint elvegye a talizmánt. -mondtam zaklatottan.
-Te jó ég Marinette, teljesen kivagy. Miért sírtál? -törölte le az utolsó könnycseppet az arcomról Macska.
-Nagyon félek... Nem akarom hogy megint olyan helyzetbe kerüljünk mint a múltkor. Én majdnem meghaltam te pedig akumatizálva lettél és... és... és... -nem bírtam végig mondani, újra rámtört a sírás. Macska magához ölelt és bevezetett az ágyamig, ahol leültetett.
-Nem fog jönni senki hogy elvegye. Ha pedig mégis én majd megakadályozom, de téged senki nem bánthat. Ha szeretnéd ma éjjel is itt maradok veled.
-Az jó lenne... -szipogtam
Aztán meghallottam a mentők szirénázását is melyek egyre csak közeledtek.
-Amúgy láttad a balesetet? Pont egy piros és egy fekete autó ütközött össze.
-Ráadásul szerintem mindkét sofőr meghalt. Csoda lenne ha túlélte volna bármelyikük is...
-Ez is egy jel! -zokogtam.
-Milyen jel? A baleset?
-Mondom hogy fekete és piros autó.... mindkét sofőr meghal... szerinted?
-Szerintem butaság. De most már aludjunk, már nagyon késő van.
Válaszul bólintottam és lefeküdtünk aludni. Nem telt el 10 perc se, máris fölkapcsoltam a villanyt.
-Adrien... Nem tudok aludni....
-Nem csodálom. Hiszen kihagytunk egy nagyon fontos dolgot: a jóéjt puszit. -mondta elmosolyodva, és gyengéden megcsókolt.
-Most már biztos jobb lesz. -mosolyogtam vissza, és valóban úgy is volt: pár perc múlva már mélyen aludtam is.
Másnap reggel úgy ébredtem hogy rögtön a fülemhez nyúltam, megvan-e a talizmán. Hál' istennek ott volt a fülemben. Elkezdem készülődni: átöltöztem, megfésültem a hajamat, sőt miután visszaértem a reggelizésből Adrien még mindig aludt. Mellé másztam az ágyba és lehúztam róla a takarót:
-Ébresztő! 10 perc múlva bent kell lennünk a suliban! -suttogtam.
-Hogy mennyi? -dörzsölte meg a szemét fáradtan.
-Most kivételesen nem én leszek az aki elkésik. -kuncogtam
-Dehogynem, mert meg kell várnod. -fogta meg a derekam és magára húzott.
-Ahhoz sietned kell! -mondtam és föltápászkodtam az ágyból.
Végül éppenhogy sikerült beérni a suliba, ahol meglepetésemre azt a nőt láttam aki a Méh és Chloéval beszélgetett.
-Ti... Ismeritek egymást? -léptem oda a két lányhoz.
-Marinette... Te mindenhol ott vagy? -kérdezte a nő.
-Ömm, Camille, ő ide jár iskolába. -mondta Chloé
-Camille... Legalább már a becses neved is tudom. -vetettem oda
-Hé Marinette, hogy beszélsz a nővéremmel? -mondta felháborodva Chloé.
-Na jó, én megyek, Ethannel fél 9-kor találkozok. Szia Chlo, remélem nem kíméled ezt a hülye csajt. Kicsit utáljuk egymást. -húzta a száját Camille.
Értetlen fejjel elmentem Chloé mellől és Adrienhez sétáltam.
-Azt hiszem meg tudtam valami újat. A Méhnek Camille a neve és Chloé nővére, meg valami Ethannel találkozik. Gondolom ő Halálfej.
-Micsoda véletlen egybeesés. Apámnak van egy Ethan nevű öccse, csak apám elzavarta még anno mert nagyon megutálták egymást. -nevetett Adrien
-Ez most komoly? Arra nem gondoltál, hogy Halálfej Gabriel öccse?
-Nem. De most hogy mondod...
A beszélgetésünket a csengőszó törte meg, és Adriennel egész órán az új infókon agyaltunk, és azon, hogy ha már harcról van szó... mi fogjuk előbb megszerezni a Pillangó és Méh talizmánt mint Camille és Ethan a Katica és Fekete macska talizmánt.
12. fejezet
Iskola után éppen haza felé sétáltam Adriennel amikor Chloé futott mellénk.
-Sziasztok! Marinette te honnan ismered a nővéremet?
-Áh sehonnan. Biztos összetévesztettem valakivel.
-Aha, na ne nézz hülyének.
-Na jó elmondom.. Szóv.... -ekkor Adrien a szám elé tapasztotta kezét:
-Majd valamikor elmondja Marinette, de most elkisér engem kínai vagyis... vívás órára ami mindjárt kezdődik. Szia Chloé! -ráncigált el.
-Jézusom te normális vagy? El akartad mondani hogy "Ó Chloé a nővéred a gonosz szuperhős a Méh!" vagy mi?
-Nem, nem így akartam mondani képzeld... -telt meg a szemem könnyel.
-M-Marinette... Mi a baj?
-"Jézusom te normális vagy?" -ismételtem meg Adrien hangján.
-Ne haragudj életem csak nagyon megijedtem -ölelt át.
-Életed... Az... -téptem ki magam a karjai közül és berohantam a pékségünkbe.
-Marinette! -futott utánam Adrien egészen a szobámig.
-Megengedtem hogy begyere? -mondtam dühösen.
-Soha nem kellett engedélyt kérnem ha jól tudom...
-Ezentúl kell. -szipogtam mérges fejjel és karba tett kézzel.
-Na jó, inkább elmondom mit találtam ki. Éjjel szépen átváltozunk, és elmegyünk a Le Grand Paris Hotelbe, majd megkérdezzük hol van Camille Bourgeois, és elvesszük a talizmánját. Aztán kifaggatjuk hogy hol van Ethan, őt pedig megzsaroljuk hogyha nem adja oda az ő talizmánját akkor azt Camilleon bosszoljuk meg.
-Hülyeség... De oké, csináljuk. -mosolyodtam el
Este minden a terv szerint haladt. Átváltoztunk szuperhősökké úgy 10 óra körül. A recepción azt mondtuk nagyon fontos ügy érdekében vagyunk itt és szeretnénk elmenni Camillehoz. Rögtön föl is engedtek, ám a szoba ajtaja előtt megtorpantam mielőtt bekopogtam volna.
-Macska, biztos jó ötlet ez? -kérdeztem bizonytalanul.
-Igen, tökéletes! -szólt magabiztosan és már kopogott is. Ám válasz nem érkezett ezért halkan benyitott. Nem csoda hogy nem válaszolt senki, hiszen Camille és Ethan mélyen aludtak.
Észrevétlenül kikaptam Camille hajából a kis hajtűt.
-Most hogy itt van Ethan könnyebb dolgunk van mint gondoltuk. -súgtam oda Macskának.
Válaszul némán bólintott és megpróbálta levenni a pillangó brosst Ethan mellkasáról. Ám ez már nem ment olyan könnyen mint Camille-nál és majdnem egyszerre fölébredt a két szuperhős.
-Jézusom mit csináltok? Itt ez a két hülye kisgyerek már megint és... HOL A TALIZMÁNOM? -sipákolt Camille.
-Nooroo, sötét szárnyakra! -változott át Halálfej
-Szerencsetalizmán! -kiáltottam.
Meglepetésemre a szerencsetalizmán egy nagyon konkrét és könnyen használható eszközt adott: egy pisztolyt.
-Én... Ezt nem használhatom. -motyogtam
-Egyetértek kislány. Szép tisztességesen hagyd a fegyvert és dobd el. -mondta Halálfej
-Nincs szó itt tisztességről. Vagy megszerezzük a talizmánokat vagy megint tovább élünk félelemben hogy mikor veszi el ez a két szupergonosz a talizmánjainkat. -szólt Macska
-Vissza az eredeti tervhez. -mondtam félhangosan, hirtelen megfogtam Camille-t és a fejéhez szorítottam a pisztolyt.
-Gyerünk Ethan Agreste, most döntsd el: vagy a talizmánod adod oda, vagy Camille szépen fejbe lesz lőve. -mondtam fenyegetően
-Úgyse mernéd. -lépett közelebb Halálfej
-Ne vegyél rá mérget... -mosolyodtam el gonoszul. Én éreztem magam rosszul, most nem én voltam az igazi megmentő. Valóban gyilkos is lehettem volna, ám ekkor Ethan levette a talizmánt és ledobta a földre. Macska fölvette és büszkén nézte ahogy ott van a kezében a Méh és a Pillangó talizmán.
-Csak nem győzött a szerelem? -kérdezte Macska gúnyosan de éppen hogy kimondta Camille a sokktól zokogva Ethan vállára borult, és folyamatosan csókolni kezdte.
-Köszönöm hogy fontosabb voltam. -törölgette a könnyeit a nő.
Nekem is megtelt a szemem könnyel és a szám elé kaptam a kezemet és megfogtam Camille vállát.
-Ne haragudj, kérlek... Nem akartalak megölni...
-Az előbb nem ezt mondtad, hülye kis liba. Most pedig szerintem kopjatok le és legyetek büszkék magatokra, hogy nyertetek. -lökte le a kezem Camille válláról Ethan és szorosan magához ölelte a szerelmét.
Megfogtam Macska kezét és kiugrottam vele az ablakon, át egy háztetőre.
-Hogy tehettem ilyet? -mondtam könnyess szemmel.
-Milyet? Nem csináltál semmit. Vagy képes lettél volna tényleg megölni Camillet hogyha Halálfej nem adja oda a talizmánt?
-Azt hiszem igen... Megzsaroltam... Az érzelmeivel. És ennél nincs rosszabb. Megzsaroltam a szerelme életével. -rogytam össze.
-Most már mindegy. Gyere, adjuk át Fu mesternek a két talizmánt. -segített föl Macska
Miután átadtuk a két talizmánt hazamentünk Adriennel. Szomorúan bámultam ki az erkélyemről.
-Ugye nem lesz lelkiismeret furdalásod a történtek miatt? -kérdezte Adrien.
-De... Holnap muszáj lesz beszélnem velük.
Erre Adrien vállat vont és magával húzott a szobába, be az ágyba.
-Most már aludjunk szerintem. -súgta és átölelt.
Másnap reggel fáradtan keltem föl. Egy percig se tudtam másra gondolni, csak arra hogy egy érzelmi zsaroló lettem. A suli előtt Chloé és Camille voltak. Camille sírt, Chloé pedig vigasztalta.
-Marinette! Láttad a Katica blogot? Katica a zsarolós gonosz! És Camille Bourgeois az áldozat. -rohant elém Alya.
-Oh, Katica megzsarolt valakit? Tényleg gonosz! Vajon mi történt vele? -játszottam meg magam.
-Nem tudom kislány, de te nagyon zavartnak tűnsz. Csak nem Adriennel van valami? -súgta a lány.
-Á nem. Csak megint keveset aludtam. -nevettem szórakozottan. Amikor Alya és Chloé is elment Adriennel odasétáltam Camillehoz.
-Ne haragudj, tényleg. És ha megmondanád Ethannak hogy nagyon megbántam amit tettem megköszönném. -mosolyogtam.
-Nem fogom megmondani. Utállak. -fordult el Camille.
-Istenem, hogyan tehetném jóvá? -kérdeztem aggodalmasan.
Ekkor megjelent Ethan Camille felé sétálva.
-Bocsánaat! -rohantam a zokogástól fulldokolva a férfi elé.
-Nincs bocsánat. -került ki Ethan, úgy hogy még csak rám se nézett
-De van! Jóvá teszem! -kiáltottam zihálva, és hirtelen összeestem.
-Jézusom Marinette jól vagy? -rázott föl Adrien.
-Nem! Meg kell hogy bocsásson Ethan! -a sírásom hisztérikus előadásba hajlott, persze nem szándékosan, úgy éreztem ha nem hallom ő tőle személyesen azt hogy 'rendben, semmi baj' soha nem lesz tiszta a lelkiismeretem.
Erre Ethan odajött és felsegített a földről.
-És mit tegyek, hogy megnyugodj kis hisztis? Jól van, semmi baj, sőt köszönöm hogy megszabadítottál a talizmántól. Adrien, kérlek mondd meg az apádnak hogy szeretnék vele találkozni. Majd elmondom miért. -intett és kézen fogva elsétált Camilleal.
-Istenem, végre! -szusszantam megkönnyebbülten.
-Hát, végülis a nagybátyám. És jóban kell vele lennünk, mert a te rokonod is lesz ha elveszlek feleségül. -karolt át Adrien és megpuszilta a homlokomat
-Jaj de édes vagy. -öleltem meg szorosan
-Elképzeltem milyen szép menyasszony leszel. -nevetett kedvesen Adrien
Erre kicsit elpirultam, ő pedig átkarolt és besétáltunk az iskola épületébe úgy, hogy végre minden elrendeződött és jóra fordult. Legalábbis látszólag...
13. fejezet
Kifelé jövet az iskolából Adrien rögtön fölhívta Gabrielt, és elmesélte a találkozását Ethannel, és azt hogy szeretne vele találkozni. Mikor letette a telefont meglehetősen komoran nézett.
-Mi a baj? -kérdeztem aggodalmasan.
-Apám nem igazán értékeli ezt a találkozást. Nagyon zaklatott lett amikor kimondtam a nagybátyám nevét, és azt mondta beszéljek inkább másról. Pedig azt hittem újra összeállhat a család. Vagy legalábbis egy része. -nézett bánatosan telefonhátterére, amin anyukája volt
-Azt mondtad megutálták egymást még régebben. Akkor kell egy kis idő még újra jóban lesznek. -biztattam Adrient. -és... egész pontosan miért vesztek össze?
-Ethan is szerelmes volt édesanyámba... Aztán megszülettem... 4, vagy talán 5 éven keresztül is csak a folytonos utálkozást, veszekedést hallottam, hogy anyukám így, anyukám úgy. Ethan minden áron magának akarta. Aztán apám besokallt, és elküldte. Azt hittük eltűnt örökre. Azt hiszem... Meg is van a válasz miért lett ő, Halálfej, a szupergonosz! Meg akarta bosszulni apámon hogy nem lehetett övé anyu. Ezért akar újra a családba férközni; hiszen ő nem tudja hogy anya eltűnt!
-Igazad lehet! Na és most mi legyen? Elmondjuk hogy anyukád igazából már eltűnt?
-Nem... Majd ha apát sikerül meggyőzni hogy egyszer eljöhessen a házunkba Ethan... Na akkor fog kiderülni az igazi szándéka!
-Nagyon kíváncsi vagyok!
-Várj, Marinette... Ethan most Camille-al van. Akkor mégse anyát akarja...
-Majd mindent megtudunk ha itt lesz az ideje. -mosolyogtam magabiztosan.
-Akkor most hazamegyek apát győzködni. Szia babám! -nyomott egy gyors csókot az ajkamra, és elkezdett hazafelé sietni.
-Szia! -integettem utána.
Még egy darabig néztem amint Adrien távolodik, majd mikor már nem látszott megfordultam és észrevettem, amint valaki mellém lép. Egy nő volt. Hosszú, szőke hajjal, és smaragdzöld szemmel, kicsit hosszúkás fejformával. Tágra nyílt szemmel rábámultam.
-Először mást szerettem volna kérdezni, de... miért nézel így rám? -nevetett egyet.
-Úristen... Maga olyan mint.... Mrs. Agreste, Adrien anyukája!
-Istenem! Ismered Adrient? A fiam! Hol van? -telt meg könnyel a szeme.
-Most megy haza! Jöjjön gyorsan, még utól érjük mielőtt bemegy a házba! -fogtam meg a nő kezét, mintha már ezer éve ismernénk egymást, és Adrien után futottunk.
Adrien már nagyon közel járt a házhoz amikor utána kiáltottam:
-Adrieen! Nézz hátra!
-Mi a baj éle...tem... Anya?! -lépett közelebb Adrien hozzánk.
-Én vagyok az, kicsim! -ölelte meg szorosan.
-Anya mit keresel itt? Hol voltál? Miért tűntél el?
-Ez egy hosszú történet... Ráadásul szerintem el se hinnéd! -nevetett.
-Igazából ráérek. Úgyhogy el is kezdheted. -mosolygott Adrien
-De akkor menjünk be haza! Vagyis, menjünk be hozzátok...
-Inkább a parkba.
-Nem fog aggódni apád hogy nem érsz haza időben?
-Á, dehogy. Mióta Marinettel együtt vagyok, nem is érdeklem. Az se zavarja ha hetente csak egyszer vagy kétszer alszom itthon. -erre Adrien anyukája meglepetten nézett, de nem kérdezett többet inkább mesélni kezdett.
-Na szóval, gondolom tudjátok hogy van ez a bizonyos Halálfej. Aki gonosszá teszi az embereket Párizsban, hogyha negatív érzelmeik vannak. Őket használja föl hogy megszerezze a Katica és Macska talizmánt. Amikor még kicsi voltál, Adrien, egy nap arra ébredtem, hogy egy kis doboz van az éjjeli szekrényemen. Azt hittem Gabriel vett valami szépet, egy Páva díszt. Valami csat, vagy bross lehetett, de amikor visszaraktam a dobozba mielőtt fölvehettem volna és kicsit visszaaludtam. Mikor újra fölébredtem már nem volt ott. Mindenhol kerestem, mígnem megtaláltam apád dolgai között. Nem értettem miért rakta el, de beletűztem a hajamba. Előrepült belőle egy kék kis dolog. Beszélt, meg tudott repülni, de gyorsan levettem a páva díszt. Nagyon megrémültem! Aztán jött Gabriel és gyorsan visszaraktam a díszt ahol találtam. Másnap újra meg akartam szemlélni, de újra eltűnt. Aztán azt álmodtam, hogy egy kínai idős ember azt mondja, találjam meg magam a világban, hogy megtaláljam a talizmánt. Aztán rájöttem hogy az a páva izé a talizmán, de nem értettem miért kaptam. Elutaztam, ami életem legnagyobb hibája volt. Majd jött Halálfej 3 évvel az utazásom után. Haza akartam jönni, de túl jó munkám volt. 1 hete hogy elbocsátottak, így hazajöttem. Magamat megtaláltam, és rájöttem mik a legfontosabbak az életben számomra. De a talizmánt... még mindig nem tudom hol van.
-Apa páncélszekrényében! Ott láttam! De... miért akarja magának? Te lehetnél a Páva szuperhős!
-Hogy micsoda? Szuperhős? -nevetett Adrien anyukája.
-Igen. Marinettel is azok vagyunk. Ő Katica, én pedig Fekete Macska. -karolt át Adrien.
-Hogy... Ti vagytok... Úristen!
-Na várj. És tudod ki Halálfej? Ethan!
-Ethan aki mindig magának akart? Te jó ég...
-Ömm, Adrien... Nem baj hogy most ezt elmondtuk? -kérdeztem.
-Nem hinném. És anyunak joga van tudni! Gyere szerezzük meg a talizmánt! -fogta meg a karom és magával húzott a házba. Plagg kinyitotta a szekrényt, Adrien pedig eltette a talizmánt és kivitte édesanyjának aki betűzte a hajába.
-És most? Mi van ha én nem akarok szuperhős lenni? -kérdezte.
-Anya ne viccelj! Tök jó móka!
-Móka? És Ethannel kell harcolnom?
-Már nem. Abbahagyta Camille-al ezt a harcolósdit. Szeretné ő is nyugiban tisztázni ezt az egészet.
-Camille-al? Az meg ki?
-A barátnője a Méh szuperhős.
-Na jó, azt hiszem mára nekem ennyi elég volt. -nevetett Mrs. Agreste, majd miután búcsút vett tőlünk elindult egy szálloda felé.
******************************************************************************************************************************
(+16)
Miután hazaértem boldogan ültem le az ágyamra.
-Végre, nyugtunk lesz. Nem kell harcolni, és anyukád is előkerült.
-Mondjuk nekem még mindig elég gyanús ez az Ethan de ez már nem a mi dolgunk. -mászott fölém, s megcsókolt mialatt kibontotta a hajamat. Sejtettem mit akar, s fülembe csengtek a múltkori szavai "Legközelebb nincs menekvés!"
-Én is pont így gondolom. -suttogtam
-Tessék? -hagyta abba nyakam csókolását és kérdően rámnézett.
-Ja semmi, csak eszembe jutott mit mondtál a múltkor. Hogy... nincs menekvés. -húztam le róla lassan a pólóját
Erre ő is levette az enyémet, s a nyakamtól végig csókolt egészen a hasam aljáig. Eközben kikapcsolta a melltartómat és lassan levette rólam. Kigombolta a nadrágomat és lehúzta egészen a bokámig, majd az egészen idáig tartó nagy érzékiség után egy erélyes mozdulattal kettétépte a bugyimat és fejét a lábam közé fúrta, mire hangosan felnyögtem és beletúrtam a hajába. Szinte láttam a gondolatait, hogy ő mindvégig úgy akarta ha mi egyszer lefekszünk az legyen egy lassú, soha véget nem érő folyamat, de nem tudott magán uralkodni. Mélyen belém nyomta a nyelvét és gyors mozdulatokkal nyalni kezdett. -"Meglepő" módon, mert hát pont persze hogy nálam történik ilyen- csörögni kezdett a telefonom. Nyögdécselve remegő kézzel fordítottam magam felé a kijelzőjét hogy ki hív: Alya volt. Mialatt ezt megcsináltam pont elég ideje volt Adriennek hogy meztelenre vetkőztessen engem és magát is.
-Ugye nem akarod fölvenni? -kérdezte, miközben négykézláb helyzetben volt fölém hajolva.
-N-nem... Bár lehet hogy fontos...
Erre válaszul kikapta a kezemből és kinyomta.
-Majd holnap. -közelített az ajkam felé és átkarolt, majd szorosan megölelt
Egy kisebb sikításba hajló nyögéssel jeleztem, hogy érzem, s élvezem hogy bennem van.
Ennél szebben és tökéletesebben el se tudtam volna képzelni azt a pillanatot amikor elvesztem a szüzességem. Lassan mozogni kezdett, mely egyre csak gyorsult, én pedig kapaszkodni próbálva akaratlanul is össze-vissza karmoltam a hátát. Tudta, hogy nem direkt csinálom, de azért ő is szeretett volna valami nyomot hagyni erről a délutánról, és szívni kezdte hol a nyakam, hol a vállam vagy mellkasom, ahol érte az ajkát a testem.
-Csak az enyém vagy... -mondta rekedtes, mély hangon, melytől akaratlanul azonnal a csúcsra jutottam hangosan zihálva. Pár másodperccel ezután ő is elment, és egy gyors mozdulattal mellém feküdt, de azonnal magára rántott lovagló pózba. Megfogta a derekam és mozgatni kezdett magán. Nyilván nem így képzelte el de képtelen voltam én az irányító, a főnök lenni. Heves szívveréssel, kipirult arccal, nyögve borultam a mellkasára újra elélvezve. Erőt vettem magamon és mozogni kezdtem.
-Ez az baba, jól csinálod... -súgta olyan hangon mint az előbb, mire mégjobban elpirultam és beleharaptam az alsó ajkamba. Még egy ideig így mozogtam, mikor egyszer csak megfogta a csípőm hogy megállítson, fölült és magához szorított, majd éreztem: újra bennem ment el.
Lemásztam róla, mellé feküdtem és a mellkasára hajtottam a fejemet. Pár órát így aludtunk, aztán este 8 körül mindketten fölébredtünk.
-Csodás voltál. -csókolt meg és öltözni kezdett. Csak akkor láttam meg mit is műveltem igazán, néhol már-már véresre volt karmolva a háta. Mikor a tükör elé mentem fésülködni láttam, ő se kímélt igazán, a nyakam tele volt lila foltokkal.
******************************************************************************************************************************
Másnap felhőtlen boldogsággal mentem suliba, Adrien már kevésbé, csak neki volt ott a fejében az a gondolat hogy nem kizárt: teherbe estem.
Mosolyogva ültem be órára Alya mellé.
-Mi van kislány? Gyanús vagy te nekem. Vigyorogsz mint a tejbe tök, a nyakad... fullra kiszívva és amikor hívtalak kinyomtál.
-Adrien nyomott ki, nem én.
-Adrien? Na jó, most mondj el mindent!
-Jó, úgy is tudod mi volt. Azt hiszem nem kell magyarázkodnom.
-Úúristeen! Kis mázlista! Chloé meghalna ha tudná! Na jó, nem csak ő... Adrien a legfelkapottabb modell egész Párizsban és mint barátnője még ágyba is visz. Hát meghalok. Neked is csak születni volt nehéz. -örült őszintén a barátnőm, majd miután becsengettek még egyszer boldogan összemosolyogtunk.
